Ének az aradi vértanúk emlékére

Jaj de búsan süt az őszi nap sugára,
Az aradi vártömlöcnek ablakára.
Szánja a tizenhárom hős magyar vitézt,
Ki a tömlöc fenekén a halálra kész.

Elítélték sorba mind a tizenhármat.
Szőttek, fontak a nyakukra ezer vádat.
Elnevezték “felségsértő pártütőknek",

Mert a magyar szabadságért harcba keltek.

Uramfia az ítélet akasztófa!
Mintha gyáva útonállók lettek volna,
Mintha méltók sem volnának egy lövésre,
Katonákhoz, férfiakhoz illő végre.

Nyílik már a börtönajtó vasas zára,
Jertek, jertek hős magyarok a halálra!
Búcsúzzatok el egymástól mindörökre
Úgy menjetek, úgy szálljatok jobb életre!

Ki is jöttek vérző szívvel valahányan,
Elbúcsúztak egy-két szóval katonásan:
Gyerünk pajtás az Istenhez fel az égbe,
Hadd fordítsa szemeit a magyar népre!

Ó mily boldog, kit elsőnek nevezének,
Ki a halált legelsőnek ölelé meg!
Jaj, de bezzeg kit végsőnek hagytak hátra,
Hogy bajtársi szenvedésit végig lássa!

Damjanichot hagyták hátra vértanúnak,
Mert ő mindig elől állott a csatának.
Kegyetlenül haragszik rá minden német,
Számtalanszor verte végig őkelméket.

Ott állt köztük mankójára támaszkodva,
Mint egy dűlőfélben lévő templom tornya,
Mint egy tigris, mely vas közé vagyon zárva,
Ingerkedő gyermeksereg játékára.

Dörgő villám! – ezek hát az én bíráim,”
Kiket törtek össze az én katonáim?
Mondhatom, hogy derék hősök, szép vitézek!
Nincs kedvem az élethez, ha rájuk nézek.

És körülnéz olyan hősen, olyan bátran,
Mintha honvédek közt volna a csatában.
Bajtársai sorban lógnak már előtte,
Ő is magyar, ő is megyen már előre.

És megáll az akasztófa közelében,
Megöleli, megcsókolja keservében:
Isten veled szabadságom – akasztófa!
Rajtad halok meg hazámért nem hiába.

Sürög-forog már a hóhér kötéllel,
Számolni egy hős magyarnak életével.
Damjanich még azt kiáltja nyugalmában:
Vigyázz hóhér, fel ne kuszáld a szakállam!

Mintha amit szenved nem is halál lenne,
Mintha nem is sírba, hanem bálba menne.
Az osztrákok buta képpel bámulának
Hogy bátran mond: jóéjszakát a világnak.

Aradi vár, Aradi vár, halál völgye,
Tizenhárom hős magyarnak temetője.
Viruljanak környékeden sírvirágok,
S felejthetetlen legyen az ő haláluk.