Akkor jöve osztán Gyeics vezérhez Tibold tanbergi gróf kit Graf Tiboldnak hittak. A honnan némelyeket azon nemzetségből maig egyszerűen Graf-oknak hívnak. Ettől származnak a Babocsai-ak. Ezek ugyanis Deutschenland-ból valók.

3. §. Hont és Pázmán testvérekről.

Ezután jöve Hont és Pázmán két egy testvér; svábföldi eredetű pánczélos vitéz. Ezek ugyan is vitézeikkel Magyarországon át utazva túl a tengerre igyekeznek vala, de Gyeics vezér által letartva utóbb szent István királyt a Garan vizében német módra vitézi karddal övezték.

4. §. Venczelin grófról.

Ezután jő be Wasserburg-ból Wenczelin gróf. Ez ölte meg Kopány somogyi vezért. Ennek nemzetségét Jáki-aknak nevezték.

5. §. Wolfer és Hedrik testvérekről.

Ezután Wolfer jöve be Hedrik testvérével Vildoniából, negyven tegzes lovaggal; ennek a Kiszén hegyét adják szállásúl, mellyen favárat, s végre barátkolostort is építtete, mellyben halála után temetve lőn. Ettől veszik eredetöket a Hedrik-ek.

6. §. Lébéni Pothról.

Ez után jöve bé Lébéni Póth, kit más néven Erneszt-nek neveztek. Ez sok vitézzel jött Magyarországba; tőle veszi eredetét Konrád, altenburgi gróf.

7. §. Kelád és Gúthról.

Hanem az után Péter király idejében jőnek bé Kelad és Gúth testvérek a svábok nemzetségéből; Stof várából erednek.

8. §. Altmannról.

Ezek után jő bé Altmann Fridburgból, pánczélos vitéz a thüringiek hazájából. Ettől származnak a mai Balogiak.

9. §. Olivérről és Rátoldról.

Ezek után jönnek bé Olivér és Rátold Kálmán király idejében, Apuliából, Casertá-ból veszik eredetöket.

10. §. A Zsámbokiak őseiről.

A mostani Zsámboki-ak pedig a campaniai grófoktól Francziaországból erednek.

11. §. Becse és Gregorról.

Becse és Gregor nemzetsége hasonlóan Francziaországból ered, Vilmos nemzetségéből, kit Cornes-nek neveznek.

12. §. Buzádról.

Buzád nemzetsége Meissen-ből veszi eredetét; a wartburgi kerületből való nemesek.

13. §. Hermannról.

Hermann nemzetsége pedig Nürnberg-ből származik, eléggé nemesek; Gizella királynéval jöttek bé.

14. §. Radván és Bogáthról.

Hanem a kik Radván és Bogáth nevet viselnek azok nemzetsége Csehországból veszi eredetét.

15. §. A Ludányiakról.

Hasonlóan azok nemzetsége is, kiket Ludányiaknak neveztek.

16. §. Simon és Mihály spanyol grófokról.

Simon gróf és testvére Mihály nemzetsége pedig kiket Martinsdorferek-nek hívnak, harmadik Béla király fia Imre király idejében Constantia királynéval, az arragoniai király leányával, ki Imre király felesége vala, jött bé Magyarországba magokkal becsületes vitézeket és igen díszes kiséretet hozván. Mivel ugyanis nemzetségök bizonyos nagy gróffal igazságos és bizony okokért folytonosan harczolt, végre azon gróf ellen, mint mondják, sereget gyüjtve hadakozott, mikor az említett nagy grófot Simon, t. i. Simon és Mihály gróf atyja, és nagybátyja Bertrám elfogván megölte. Miért is Simon és Bertrám ellenségeskedést vonván magokra, az emlitett királynéval mindjárt bejönnek Magyarországba. Kiknek nemes voltukat tapasztalván Imre király, örömmel fogadá őket s széles és bő hűbéri jószágokkal adományozá meg Magyarország különböző részeiben. Mivel pedig az emlegetett nemzetség Spanyolországban több várat bir, melylyekben azonban egy Bojót nevű a fő: azért is az említett grófok és elődeik legelső szállásukat Nyergedszeg körűl Bojótnak nevezték. Nemzetségök sast szokott pajzsán viselni, mellyet más vitézek és grófok Spanyolországban hordani nem bátorkodnak, még pedig azért, mert a tunisi szultán seregét, melly Majorika és Minorika szigetét hajókkal és hajós sereggel megszállva elfoglalta volt, az arragoniai király többi vitézei nem birván, mint mondják, az ő nemzetségök verte ki. A honnan a király és a vitézek községének végzéséből határozva lőn, hogy előbbi czimeröket, melly írott alak nélkűl tiszta vörös vala, sassal cseréljék föl. Elhozta volt Constantia királyné magával Simon és Bertrám gróf Tata nevezetű hugát is, olly szép és gyönyörű leányt, hogy azon időben a világon hozzá hasonlót alig tartanak vala. Melly leány Benedek herczeggel, Konrád fiával, kelt egybe, Martinsdorf faluval együtt más jegyajándékokat is kapván Imre király és Constantia királyné részéről.

17. §. Gottfrid nemzetségéről.

Ezeken kivűl III. István király idejében jöve Magyarországba egy Gottfrid nevezetű vitéz Meissen tartományából, kitől származik Kelad fiai Filep, László és Gergely nemzetsége. Ezen Gottfrid ugyanis, ki nemes fiú, t. i. a Hertfeldi gróf fia vala, a frankfurti gyülésen, hol császárt kellett választani, lázadást támasztván, mint mondják, a thüringeni tartomány grófját megölte, s onnan futással menekülve mint bujdosó jött István királyhoz, kitől ellenségei vissza is követelték. S minthogy István király ellenségeinek ki nem adta, Németországon ellene számkivetési itéletet hoztak, s igy marada akaratlanúl Magyarországban. Kit azután a király sereggel Bosznia fejedelme ellen küldött, kinek legyőzése után a királyhoz visszatérvén, azon túl az vele kegygyel bánik vala.

18. §. Miurkról és testvéreiről.

Csákányi Miurk is, Venczel és Jakab testvéreivel Magyarország fejedelmeitől veszi eredetét. Magyarországnak új lakosai, IV. Béla királylyal sógorsági összeköttetésben vannak.

19. §. Több idegen nemzetbeli jövevényekről.

Valamint Gyeics vezér úgy más királyok idejében is jöttek volt bé csehek, lengyelek, görögök, besenyők, örmények s majd minden külföldi nemzetből, melly az ég alatt van, kik a királyoknak vagy az ország más urainak szolgálván s tőlök hűbéreket szerezvén, idő multával nemességet nyertek, kiknek neveit jelen könyvbe foglalni terhesnek gondoltam.

II. FEJEZET.

Az udvarnokokról, várnépekről, várjobbágyokról, cselédekről, szabadosokról és rabszolgákról.

1. §. A szolgák eredetéről Magyarországon.

Mivel azonban némelyeket érdekel, mik az udvarnokok, várnépek, továbbá a cselédek, szabadosok és rabszolgák, kikkel csak nem egész Magyarország telve van, és honnan vették eredetöket, ezt is méltónak gondoltam jelen munkámhoz csatolni.

Ugy volt, hogy midőn a magyarok, Pannoniát birtokukba vévén, keresztyén és pogány foglyaik közzűl a népek szokása szerint némelly ellenszegülőket leöltek, némelly derekabbakat magokkal vivén a háborúba, nekik a zsákmányból némi részt juttattak, némellyeket pedig különféle szolgálatra alkalmazván, sátraik körött szoktak tartani: ezen foglyoknak barmaik jövedelméből és csupán zsákmányból vala élelmök, mint a kúnoknak. Később azután, a mint a magyarok a hitet és keresztséget fölvették, a római egyház Gyeics vezérnek és szent István királynak, miután a Krisztust megismerték, mint mondják, erős parancsolatba adta, hogy ne zsákmányoljanak, s a keresztyén foglyokat ezentúl hagyják régi szabadságukban, minthogy a foglyok közt sok nemes van. Minthogy azonban az ország igen tágas és néptelen vala, s az egész község a pápának nem is adá erre nézve megegyezését; utóbb a pápa ekként ada fölmentést, hogy a foglyok földet miveljenek s a föld terméséből éljenek, mint más keresztyének. Azért is a foglyok, kiknek földjök nem volt, ön szántokból béradásra vállalkoztak, mellyet uraiknak fizettek.

2. §. Az udvarnokokról.

Idő multával pedig, miután a hit megerősödött, az ország előkelői, kényökre akarván élni s számtalan foglyuk lévén, nem engedék őket szabadon menni, mint a pápa akarja vala, hanem udvaruk szolgálatára rendelék közzűlök, kiket hazai néven udvarnokoknak neveztek. S jóllehet azon időben az ország több nemesei tétettek volt foglyaikkal illy szolgálatot: Kálmán, Gyeics király fia, idejében ez el lőn törölve. ő az illyes szolgálatokat foglyaitól egyedűl magának akará megtartani, és a főpapoknak, kiknek foglyaiból ajándékozott. S ne hogy a nemesek községe ezen eltörlést nehezen vegye, a király az ő foglyaikat az ország nádorának adá használni, kit a nemesség hasznáért tesznek.

3. §. A várnépekről.

De mivel az új keresztyén magyaroknak nehéz vala a hit terhét viselni, mivel el kell vala szokniok a zsákmánytól, foglyaikra nehéz munkákat és terheket raknak vala, mi a főpapoknak nem tetszvén, a pápával e felől szólának. S hallván a pápa a főpapok panaszát, miután szent István király dicsőséges életéről a követőktől, kik nála valának, tudokozódott, mint mondják illy szavakra fakada: “Én, úgy mond, apostoli vagyok, de ő valódi apostol. Azért országa egyházainak rendezését is az ő tetszésére bizom, s az általa megváltott foglyokat egyedűl magának hagyom hogy birja.” Miért is mindnyájokat megváltá a magyaroktól, kiket nálok találhatott, azokon kivűl, kiket az ország nemesei az egyházaknak engedtek volt birni. Kik közzűl némelyeket váraihoz rendele szolgálni könnyebb szolgálatra.

4. §. A várjobbágyokról.

A várjobbágyok pedig szegény nemesek, kik a királyhoz folyamodtak s kiknek a király a vár földeiből adott, hogy a vár birtokait s a várat háború idején őrizzék.

5. §. A cselédekről.

Ugyanazon foglyok közzűl másokat cselédekké tettek, kiket azután Kálmán király annyifélékké változtatott.

6. §. A szabadosokról.

El vala végezve szent István király által az is, hogy a cseléd, ha meg akarja magát váltani, száz byzanti aranynyal váltsa meg magát és háznépét; ha pedig nőtelen és gyermektelen, maga személyét huszonnégy byzanti arannyal vagy annyit érő szolgálattal. Mert a magyarok foglyaikat nem örömest engedték a királynak megváltani, hanem kényszerítve voltak szent István király és a főpapok által.

7. §. A rabszolgákról.

Csupán azon foglyokról van ez írva és előadva, kik keresztyén nemzetből jutottak fogságba, azokról pedig, kik pogány népből valók voltak, a pápa mit sem szól: mert azt akarja az apostoli szék, hogy a pogányok a keresztyének alá legyenek vetve. A honnan az illy foglyokat özvegyeknek nevezik: mert ezeket minden magyarnak megengedte az egyház bírni és tartani.

Fordította: Szabó Károly