Mit kötünk kévébe? Az addig külön-külön álló szálas gabonát... Meghatározott rendben és formában, hogy majdan mérhető, számolható legyen... ” Rendet vág” mondjuk sokszor, s nem gondoljuk végig, hogy valójában mit is jelent ez a kifejezés? Honnan ered? Aztán ott van az alapszó: a rend... Rend: alakzat, gléda. S ott van számtalan szavunk, amely ebből szóból ered...

A magyar nyelv ezen szavai a természettel összhangban működő, dolgozó, élő magyar ember szavai... Az életet jelentő gabona „a rendre vágás” után, „kévébe kötve” válik számolhatóvá, mérhetővé. Ha nem lenne „rend”, s nem lenne „kéve”, akkor a gabona szálakat egy enyhe szellő is szétfújná! Széthullva menthetetlen,míg kévébe kötve erős! Azaz „rendíthetetlen”!

Érdemes tehát gyönyörködnünk saját nyelvünkben. Abban a nyelvben, amely egyedülálló az egész világon: mind összefüggéseiben, logikájában, jelentésében. Édesanyanyelvünket, az anyatejjel szívjuk magunkba – szoktuk mondani.

De hány édesanya szoptatja ma gyermekét? Hány édesanya énekel, mesél gyermekének? Visszazuhanva nyelvünk szépséges tájairól, a magyar valóság gyötrelmes... Reggeltől-estig kényszerülünk arra, hogy azt a kevés kenyérre valót megkeressük.. S valójában csak keressük, s mostanság nem is fogjuk megtalálni.... Itt az idő, hogy kévébe kötvén egymást, s magunkat - megerősödjünk, hogy rendíthetetlenek maradjunk - együtt! Ne hagyjuk, hogy az oldás legyen az erősebb..... Válasszuk inkább a „kötés” erejét. Forduljunk vissza arra az útra, ahonnan mi magyarok elindultunk, mert akkor lesz hová visszatérnünk... Ne hagyjuk veszni azt az örökséget, amelyet lelkünkben, szívünkben, génjeinkben hordozunk évezredek óta! Tanuljunk újra mindent! A történelmünket, dalainkat, táncainkat! Tartsuk meg szokásainkat, őrizzük meg hagyományainkat!

Az az út, amelyre „ráfordítottak” bennünket, sehová sem vezet! Ezt sokan tudjuk már, s még többen meg fogják tudni!

A helyzet az, hogy a 2008-as „Kurultaj” óta – minden megváltozott. Sorra-rendre alakulnak azok a civil, s hagyományőrző csoportok , amelyek arra hivatottak, hogy visszavegyék és visszaadják azt a hitet, amely a magyarokra oly jellemző módon, a legnagyobb bajban is, és mindig is segített!

Az ország bajban van! A legnagyobb baj, azonban nem pénzben mérhető! A válság sokkal inkább erkölcsi, mintsem gazdasági! Ahhoz, hogy ezen a mély válságon túljussunk, szükségünk van egymásra, s azokra az önszerveződő helyi közösségekre, akik tisztán, világosan, s becsületesen, civilként, s nem pártokban gondolkodnak! Nem szabad áltatnunk azzal magunkat, hogy könnyű lesz! S azt is tudnunk kell, hogy már nem magunkról döntünk, hanem gyermekeink sorsát próbáljuk jóra fordítani, akkor ha erős kéveként kötve – egymásba kapaszkodva szállunk szembe: a legerősebb viharral is!

Egyébként, ha nem így teszünk: „Mint oldott kéve, széthull nemzetünk!”

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés